Olümposz:az Olümposz Görögország legmagasabb hegysége, amely az ország északi részén, Thesszánia és Makedónia határán emelkedik. Hellász legmagasabb hegye, és egyike Európa legmagasabb hegységeinek is.
Az Olümposz hegy viszonylag kis kiterjedésű, de szemet gyönyörködtetően változatos táj. Növény- és állatvilága rendkívül gazdag, számos egyedi, speciálisan csak ezen a területen honos élőlényt találunk; ma természetvédelmi terület. A hegy legmasabb pontja a Mütikasz (Mytikas) csúcs, jelentése „orom”. Az Olümposzon találjuk Görögország második legmagasabb hegycsúcsát is a 2911 méteres Skoliot. Az ide látogató turisták, vagy hegymászók a hegy lábánál fekvő Litochoróból, azaz az Istenek városából indulhatnak a Zeusz trónjának is nevezett fenséges csúcs meghódítására.A görög mitológia szerint, itt az Olümposz legtetjén van az istenek örök lakhelye. A havas hegygerincen, felhőktől koszorúzva állt a görög pantheon isteneinek – a tizenkét olümposzi isten kristálypalotája, melyben Zeusz uralkodott. A görög mondavilág szerint Gaia gyermekei a titánok is az Olümposzon éltek és Kronosz, a legfiatalabb és leghatalmasabb titán trónusa is az Olümposz volt.Etimológiáját tekintve az „Olümposz” szó jelentése ismeretlen, feltételezhetően pre-indo-európai eredetű.
Tizenkét Olümposzi Isten:A Tizenkét olümposzi isten, vagy más néven a Dodekatheon (görögül: δωδεκα, dodeka, tizenkettő + θεον, theon, isten), az az ókori vallásban a görög pantheon legfőbb isteneinek csoportja, akik az Olümposz hegy legtetején éltek. A különböző korokban összesen tizenhét különböző istent tiszteltek az olümposziak között, de egy adott időben számuk sohasem haladta meg a tizenkettőt.
Zeusz, Héra, Poszeidón, Arész, Hermész, Héphaisztosz, Aphrodité, Athéné, Apollón és Artemisz mindig az első a tizenkét isten között szerepelt. Hébé, Héliosz, Hesztia, Démétér, Dionüszosz, Hadész és Perszephoné csak időszakosan volt az „olümposzi tizenkettő” része. Hesztia (tulajdonképpeni feladata a tűz gondozása volt az Olümposzon) Dionüszosznak adta át a helyét, aki általában a halandók között élt és igazán sohasem vágyott az olümposzi istenek magasztos társaságára. Perszephoné évi három hónapot az alvilágban töltött (telente, a föld terméketlen időszakában), és az év további kilenc hónapjában anyját Démétért segítette – így helye az olümposziak között mindvégig csak jelképes volt. Hadész, akit mindig a legfőbb görög istenek között tiszteltek, igen ritkán tartózkodott az Olümposzon – állandó lakhelye az alvilág volt. Néhány történet arról ad számot, hogy Apollón Héliosz trónját foglalta el a tizenkettek sorában, sőt egyes mondák Hébét, az istenek pohárnokát is az olümposzi istenek közé sorolják, aki miután Héraklész hitvese lett, lemondott tisztségéről. Héraklész halála után szintén helyet kapott az olümposzi istenek karában.
Az Olümpszon trónoló istenek kiemelt szerepüket a titánok elleni háborúban aratott győzelmükkel szerzték meg; Zeusz, Héra, Poszeidon, Démétér, Hesztia és Hadész testvérek voltak, míg a többi olümposzi isten Zeusz különböző anyáktól született gyermekei közül került ki. Kivétel Athéné, aki anya nélkül Zeusz fejéből pattant ki, és Héphaisztosz, akit a mondavilág szerint Héra egyedül, apa nélkül nemzett, az előbbi Athéné-Zeusz történet mintájára.
Zeusz a legnagyobb és leghatalmasabb isten, az olümposzi istenek karának vezetője, az időjárás, a mennydörgés és a villámok istene. Zeusz (görögül Zεύς), olümposzi isten, az istenek és a mindenség királya a görög mitológiában, az ég és a villámok ura. Gyakran nevezik Zeusz Kronionnak, vagy Kronidésznek: mindkettő azt jelenti: Kronosz fia.Zeusz a feltételezett (és a különböző mitológiák közös elemei alapján részben rekonstruált) közös ősi protoindoeurópai vallásból ered, neve a rekonstruált indoeurópai "deiwos": "isten" szóra vezethető vissza ("Zeusz" genitivusa "Diosz"), s rokon például a latin deus ("isten"), valamint a szanszkrit Djauszpitar (a védikus égisten neve) szóval.Zeusz alapvetően a viharok és a villámok ura. Hatalmasabb az összes többi istennél, ám nem mindenható. Őt is be lehet csapni, továbbá a sors, a Moirák is erősebbek nála. Zeusz állt az ókori görög panteon élén, a görög mitológia több istenének és hősének az apja. A nevéhez társított címek kihangsúlyozzák tevékenysége különböző aspektusait:
Olümpiosz: ez a cím emeli ki Zeusz királyságát az istenek és az olümpiai pánhellén ünnepségek fölötte.
Panhelléniosz („minden hellének Zeusza”) egy ezzel rokon cím. Neki épült Aiakosz híres aeginai temploma.
Xeniosz: a vendégek és vendégszeretet istene, aki megbosszulja, ha valaki rosszul bánik a vendégekkel.
Horkiosz: az eskük őre. A leleplezett hazudozóknak egy szobrot kellett állítaniuk Zeusznak, rendszerint az olümpiai szentélynél.
Agoraiosz: az agora, azaz piactér felügyelője, a nem becsületes kereskedők megbüntetője.
Kedvelt állata a sas, fája a tölgy. Akaratát az Épeiroszban található dódónai jósda papjai közvetítették; a tölgyfalombok susogásából olvasták ki a jövendőt. Az olümpiai templomában elhelyezett, Pheidiasz által készített szobra az ókori világ hét csodájának egyike.
Pajzsa az aigisz (aegis; égisz), melyet Amaltheia kecske bőréből készített – ez az állat adott neki tejet csecsemőkorában. Zeusz ezért halála után a csillagok közé emelte (innen a Bak csillagkép) és szarvából készítette a bőségszarut, melyből étel-ital soha ki nem fogy.
Zeusz a mitológia szerint Kronosz (Saturnus) titán és Rheia (Ops) titanisz fia. Kronosz, mivel megjósolták neki, hogy fia ugyanúgy le fogja taszítani trónjáról, ahogy ő tette apjával, Uranosszal, első öt gyermekét (Hesztia, Démétér, Héra, Hadész és Poszeidón) születésük után lenyelte. Rheia, hogy legkisebb gyermeke elkerülje ezt a sorsot, Kréta szigetén szülte meg Zeuszt, Kronosznak pedig egy bepólyált követ adott oda a csecsemő helyett.
Zeusz ezután szüleitől távol nevelkedett; több variáció is létezik arra, ki nevelte fel: nagyanyja, Gaia; egy Amaltheia nevű kecske, akinek szarvából később a bőségszaru lett, bőréből az aigisz; egy Adamanthea nevű nimfa (aki egy kötélen lógatva tartotta, mivel a levegőben láthatatlan volt Kronosz elől, aki az ég, föld és tengerek ura volt); egy másik nimfa, akit Zeusz később a csillagok közé emelt; vagy Melissza, aki kecsketejjel táplálta.
Zeusz, mikor felnőtt, rákényszerítette Kronoszt, hogy köpje ki lenyelt gyermekeit. Egyes történetek szerint Métisz adott Kronosznak hánytatót, más verzió szerint Rheia Zeuszt egy szigeten szülte meg és rejtegette, Kronosznak pedig a gyermek helyett egy követ pólyált be, és azt adta oda és attól a kőtől Kronosz gyomrából sorra léptek ki a testvérei, más verzió szerint Zeusz felvágta Kronosz hasát. Zeusz ezután elengedte tartaroszi börtönükből Kronosz testvéreit, a gigászokat, a küklópszokat és a hekatonkheireket. A küklópszok hálából nekiajándékozták a villámlást és a mennydörgést, melyeket Gaia elrejtett. Zeusz, a testvérei, a gigászok, küklópszok és a hekatonkheirek legyőzték Kronoszt és a többi titánt, akiket aztán az alvilágba, a Tartaroszba száműztek.
Zeusz ezután megosztozott a világon két bátyjával, Poszeidónnal és Hádésszel. Sorshúzás útján Zeusz kapta az eget, Poszeidón a vizeket, és Hádész az Alvilágot. A Földet (Gaiát) nem osztották fel, ő mindegyiké maradt; így lett Poszeidón egyben a földrengés istene is. Hádész pedig a Földről távozó elhunytaké.
Gaia haragudott Zeuszra, amiért így elbánt gyermekeivel, a titánokkal, ezért Zeusznak trónra lépése után nem sokkal meg kellett küzdenie Gaia gyermekeivel, Tüphón és Ekhidna szörnyekkel. Tüphónt legyőzte és egy hegy alá zárta, de Ekhidnát és gyermekeit életben hagyta, hogy a jövő hőseinek is legyen kihívás.
Zeusz feleségül vette nővérét, Hérát, aki féltékeny volt Zeusz szeretőire és gyakran üldözte őket és gyermekeiket. Zeusz emiatt gyakran a lábánál fogva lógatta le az Olümposzról. Zeusz gyermekei Arész, Eileithüia és Hébé (bár más történetek szerint az utóbbi kettő egyedül Héra gyermeke volt, ahogyan Héphaisztosz is). Zeusz leginkább lányára, Pallasz Athénéra volt a legbüszkébb, aki teljes fegyverzetben és sugárzó szépségben pattant ki apja fejéből.
Zeusznak számtalan gyermeke született különféle istennőktől, nimfáktól és halandó leányoktól. Ez rendszerint úgy történt, hogy valamivel lefoglalta a féltékeny Hérát, majd alakot váltva (bika, hattyú) meglátogatta a kiszemelt kedvest. Legkésőbb a gyermek születésekor Héra mindent megtudott és kegyetlen bosszút állt a szeretőn.
E kicsapongó természetre az lehet a magyarázat, hogy a mítoszok Zeusza több istenből van összegyúrva. Amikor egy városba megérkezett a kultusza, alakja összeolvadt a korábbi főistenével, és így megörökölte annak feleségét. Több különleges családi viszonyáról is tudunk: Athéné felnőttként, teljes fegyverzetben pattant ki a fejéből, Dionüszoszt magzatkorában a saját testébe rejtette Szemelé halála után és végül elcsábította az ifjú Ganümédészt. Zeusz ismert szeretőit és gyermekeit az alábbi felsorolás foglalja össze:
Zeusz istennőktől született gyermekei
(elöl az anya neve, utána a gyermekek):
Ananké: Adraszteia; a Moirák vagy Párkák (Atroposz, Klóthó, Lakheszisz)
Démétér (Ceres): Perszephoné (Proserpina)
Dioné: Aphrodité (Venus) (más legenda szerint ő nem Zeusz gyermeke; megint más legenda szerint Thalassza az anyja)
Éósz (Aurora): Ersza
Erisz (Discordia): Até, Litae
Eurünomé: Khariszok
Létó (Latona): Apollón (Apollo), Artemisz (Diana)
Maia: Hermész (Mercurius)
Métisz: Athéné (Minerva) (más legenda szerint neki nem volt anyja)
Mnémoszüné: a Múzsák (eredetileg hárman – Aoide, Melete, Mneme –, majd kilencen – Kalliopé, Kleio, Erató, Euterpé, Melpomené, Polühümnia, Terpszikhoré, Thaleia (Thália), Uránia)
Szeléné (Luna): a nemeai oroszlán, Pandia
Themisz: a Hórák (első generáció: Auxo, Carpo, Thallo; második generáció: Diké, Eiréné, Eunomia); a Moirák: Klóthó, Lakheszisz, Atroposz.
Halandók, nimfák, egyéb partnerek
Aegina: Aiakosz
Alkméné: Héraklész
Antiopé: Amphion, Zéthosz
Kallisztó: Arkasz
Karmé: Britomartisz
Danaé: Perszeusz
Elara: Titüász
Élektra: Dardania, Harmónia (más források szerint Árész és Aphrodité lánya), Iaszón
Európa: Minósz, Rhadamanthüsz, Szarpedon
Eurünomé: Kháriszok (Gráciák; Aglaia, Euphroszüné, Thália)
Himalia: Kroniosz
Iodame: Thébé
Ió: Epaphosz
Lamia
Laodamia: Szarpedon
Léda: Polüdeukész, Heléné
Maera: Lokrusz
Niobé: Argosz, Pelazgusz
Olimpiász: Nagy Sándor
Plouto: Tantalosz
Podarge: Baliusz, Xanthusz
Pürrha: Hellén
Szemelé: Dionüszosz
Taügeté: Lakedaimon
Thália: Palici
Ganümédész
Ismeretlen anyától született: Nemeszisz, Tükhé.
Egyéb:Zeusz néven létezik egy szőlőfajta, egy velőborsófajta és egy zománcfesték-márka is.
Zeusz életéről szól születésétől a világuralom megszerzéséig Maurice Druon Zeusz emlékiratai c. regénye Legeza Ilona könyvismertetője.
A Világ hét csodája közül a harmadik volt Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra.
Poszeidón, – aki Hadésszal – Zeusz után a legnagyobb tisztelettel övezett isten a tengerek, folyók és források, az árvizek és földrengések istensége.
Héra Zeusz felesége, az istenek királynője, a menny és a csillagok, a házasság és a hűség istennője.
Démétér a föld termékenységének istennője a mezőgazdaság védnöke. Nagylelkűsége táplálja az embereket.
Artemisz a vadászat istennője, az állatok, a vadon és a fiatal lányok patrónusa.
Apollón a jövendölés, a fény, a zene, a gyógyítás – a betegség és az orvoslás – valamint az íjászat istene.
Athéné a bölcsesség istennője, az erő, a kézművesség (különösen szövés, fazekasság és ácsmesterség), a belső szépség, műveltség és a harc megtestesítője.
Héphaisztosz a tűz istene, a szakszerűség, a művészi kidolgozás és fegyverművesség megszemélyesítője az istenek kovácsmestere.
Arész a háború és a vérontás istene.
Aphrodité a szerelem, a szexualitás a szépség és a vonzerő istennője.
Hermész az útmutatás, a jóslás, a vigasz és az újászületés, az utazás, a pásztorkodás istene, a tolvajok patrónusa és az istenek hírnöke.
Hesztia az otthon, a család és a szív istennője.
Dionüszosz a legifjabb olümposzi, a bor, a szőlő, a növényzet, a termékenység, a színjátszás és a mámor istene. A tizenkét olümposzi isten karában Hesztia helyét foglalta el. Néhány tudós szerint nem illik a klasszikus olümposzi istenek közé, mert anyja halandó volt.
Alvilág
Hadész az univerzum egyharmadának istenkirálya, az alvilág sötétje, a holtak birodalma.
Perszephoné az alvilág királynője, a halál és a tavaszi újjászületés istene.
További istenek
Héraklész istenek védelmezője a hősi önfeláldozás megtestesítője (halálával nyert öröklétet az istenek karában).
Héliosz a napisten, a Hold és a Hajnal istennőinek bátyja.
Hébé az ifjúság és a menyegző istennője.
Kentaur:A kentaur (görögül Κένταυρος) félig ember, félig ló alakú lény a görög mitológiában.
A kentaurok ismertek arról, hogy szeretik a bort, és amikor isznak, akkor a nőkre is hamar szemet vetnek. Sok szüzet raboltak el a kentaurok. Dionüszosz kíséretének gyakori tagjaivá váltak. A Pelión hegyen laktak, Thesszáliában. A legenda szerint Ixióntól származnak.
Történt ugyanis, hogy az örökké féltékeny Héra párt keresett magának, hogy megbosszulja Zeusz félrelépéseit. Ixiónt alkalmasnak találta erre a célra, és az ifjú lapita király szerelemre lobbant az istennő iránt. Azonban Zeusz fülébe jutott a találka híre, és egy felhőből megformázta Héra alakját, majd ezt elküldte a légyottra. Ixión pedig nem sokat tétlenkedett, és lefeküdt a felhő-istennővel. Ebből a vad románcból született Kentaur, aki előszeretettel közösült vadlovak kancáival, s így félig ember félig ló alakú teremtmények jöttek a világra, akiket apjuk saját országában telepített le.
A kentaurok között akadt bölcs és békés teremtés is, de nagy részük részeges és erőszakos volt. Így történt, hogy Peirithoosz lapita király lakodalmán is túl sok bort ittak, és a megrészegült kentaurok el akarták rabolni királyuk és vendéglátójuk menyasszonyát, és a többi meghívott feleségét is. A fényes ünnep így vált borzalmas vérontássá. Kitört a lapiták és a kentaurok között a háború, aminek végén a megmaradt kentauroknak el kellett hagyniuk Thesszáliát.
Kentauroknak nevezték a görögök azokat a lovas nemzeteket, melyek lóháton nyilazó harcmodort folytattak. Ezek a nemzetek szinte összenőttek a lovakkal, tökéletes összhangban voltak képesek harcolni ménük (lovuk) hátáról. Lásd a nevét: Kenta úr. A "kenta" szó szkíta íjfeszítőt jelent.
"A kentaur olyan lény, aki csípőtől fölfelé egy íját feszítő ember, lefelé pedig ló. A görögök, amikor műremekeiken kentaurt ábrázoltak, feltehetően azokat a szkíta harcosokat örökítették meg, akik mintha egybenőttek volna vágtázó paripáikkal, olyan szilárdan ültek a nyeregben. A lovasíjászatnak épp ez az alapvető dilemmája! Csípőtől lefelé a ló mozgását kell követni - mintegy eggyé válva vele -, fönt pedig íjászni, azaz a lentivel ellenkező, statikus, célra irányuló mozgást kell végrehajtani. Ennek a két eltérő mozgásnak a szinkronjához az íjon és a pacin kívül semmi másra nincs szükség, "csupán" harmóniára. Kint és bent, lent és fent! A lovasíjászat a tökéletes harmónia, a kentaur-állapot megteremtéséről, megéléséről szól! Aki próbálta, tudja, hogy ez nem egyszerű."
Híres kentaurok:-Kheirón, Iászón herceg nevelője
-Nesszosz, Héraklész gyilkosa
/Számos fantasy-regényben, filmben, szerepjátékban és számítógépes játékban szerepelnek kentaurok, például a Harry Potter-regénysorozatban Firenze. Csányi Vilmos humoros-áltudományos könyve, A kentaur természetrajza a kentaurt mint valódi élőlényt mutatja be./
Lótuszevők: Lotophagoszok, görög nyelven: lótuszevők, mítikus ókori nép, amelynek nevét Homérosz Odüsszeiájának kilencedik éneke őrizte meg. Békés nép, amely az év felét álomba merülve tölti, s amelynek tápláléka, a lótusz egyaránt feledést nyújt mindenkinek.
A modern kutatók a lótuszevők földjét különféle helyeken keresték, hol Szirtisztől keletre Leptis Neapolis környékén, hol magánál Szirtisznél, amelyet ezért Lotophagitisznek is neveztek. Olyanok is voltak, akik a Szirtisz bejáratánál lévő kis Meninx nevű szigetre gondoltak. Az ókorban a szicíliai Akragasz és Camarina tartotta magát a lótuszevők földjének. A vita mindmáig eldöntetlen.
Lótuszfélék:A lótuszfélék (Nelumbonaceae) a valódi kétszikűek (Eudicotyledonopsida, Eudicotyledonae) próteavirágúak rendjének (Proteales) egyik családja. A családba csak egyetlen nemzetség tartozik, a lótusz (Nelumbo), amelynek két faja ismert: az indiai lótusz (Nelumbo nucifera Gaertn.) és az amerikai lótusz (Nelumbo lutea Willd.). A családot főképp virágszerkezetük alapján korábban a tündérrózsafélékkel (Nymphaeaceae) hozták rokonságba: vagy a tündérrózsafélék egyik alcsaládja volt Nelumboideae néven, vagy külön családi rangot kapott, de akkor is a tündérrózsák közelében helyezték el őket.
A molekuláris kladisztika eredményei rávilágítottak arra, hogy valójában a csoport nem a tündérrózsákkal áll szoros rokonsági kapcsolatban, hanem a platánfélékkel (Platanaceae) és a próteafélékkel (Proteaceae), amelyekkel együtt a próteavirágúak rendjébe (Proteales) vonják. Ezekkel a családoknak nem sok közös morfológiai sajátosságuk akad, így ennek a rendnek a létrehozatala jól bizonyítja a molekuláris kladisztikus taxonómia előnyeit a hagyományos morfológiai alapú rendszerekhez képest.A lótuszok vízi–mocsári növények. Nagyméretű leveleik a víz felszíne fölé emelkednek; jellemző rájuk, hogy nagy, pajzs alakúak, szélük ép, felületük erősen viaszos, erezetük pedig villás. Levélnyelük a levéllemez közepénél ízesül. Virágtakaró-rendszerük kettős. Sziromleveleik és porzóik – a tündérrózsafélék virágához hasonlóan – spirális elrendeződésűek. A bibék széthajlók, hosszú felületűek, a bibeszál szinte teljesen redukálódik, így a bibék szinte közvetlenül a magház külső felületén ülnek (ún. ülő bibe). A termőtáj apokarp. A szabadon álló nagy számú termőlevelük a kiszélesedett termőlevelek között tovább növő virágtengelybe ágyazódik. A locsolókanna rózsájára emlékeztető képződmény likacsain tekintenek ki a bibék, majd később a makktermések, melyek éretten kihullanak. Magvaik nagyon hosszú ideig megőrzik csíraképességüket. Egy 1288 éves india lótusz magvát – melynek korát radiokarbon-módszerrel határozták meg – még sikerült kicsíráztatni. A magvakban nagy sziklevél található, de a táplálószövet (endospermium) teljesen hiányzik.
A lótuszfajok már a kréta kor ismeretesek, a harmadkorban, főképp az eocénban voltak igazán elterjedtek. Mára csak egy kétfajú nemzetségük maradt.
Az indiai lótusz (Nelumbo nucifera) :
Az indiai lótusz Dél-, Délkelet-Ázsiában és Észak-Ausztráliában honos faj. Gyönyörű virágainak fehér, rózsaszínes vagy egészen piros virágai vannak. A faj minden része ehető. A növény az ősi keleti vallásokban a megtisztulás és az újjászületés jelképe. Virága a buddhizmus egyik fő szimbóluma.
Az amerikai lótusz (Nelumbo lutes) :
Az amerikai lótusz Észak-Amerika atlantikus területein őshonos. Szirmai az előbbi fajjal ellentétben sárga színűek. Ugyancsak emberi fogyasztásra alkalmas faj: gyöktörzse sütve édesburgonya ízű, míg magvai gesztenyeízűek.
Villám: A villám nagy energiájú, jellemzően természetes légköri kisülés. Keletkezhet felhő–felhő és felhő–föld között. Áramerőssége a 20-30 000 ampert is eléri, kivételes esetekben meghaladhatja a 300 000 ampert is.A villám elektromos gázkisülés, amely a felhők között, vagy a talaj és felhők között jön létre. Többnyire vonalas szerkezetű, de van felületi villám is, amely a felhők felületén keletkezik. Ritkább jelenség a gömbvillám. A villám keletkezése a felhők vízcseppjeinek, jégkristályainak súrlódására, széttöredezésére vezethető vissza. A tulajdonképpeni villámot elővillám vezeti be, amely több lépésben ionizálja a levegőt, és így egyre nagyobb szakaszát vezetővé teszi. Eközben a földfelületről (vagy az ellentétes előjelű elektromossággal feltöltött felhő felől), főként a kiemelkedő részekből megindul az ellentétes előjelű elektromosság áramlása a felhő felé. Ugyanazon az ionizált légcsatornán több villám is áthaladhat. A kisülésben szállított töltésmennyiség mindössze 1-2 C, de az igen rövid kisülési időtartam miatt 30-40 000 amperes áramerősség lép fel. A villám sebessége igen nagy, 180 km/s.A zivatarokban vagy a szupercellában egy vihar alkalmával többféle elektromos kisülés is megfigyelhető. Az egyik a cikázó (vagy vonalas) villám, amely az ún. villámcsatornában jön létre. Ha ez a felhő és a föld között jön létre, akkor lecsapó villámnak nevezzük.[1] Ha viszont a felhők között jön létre, ekkor legtöbbször vízszintes, avagy szöget zár be vele. A másik fajtája a statikus elektromosság megnyilvánulásának az, amit felhővillámnak nevezünk.[2] Ekkor nem látjuk a villámot, csak a nagy fényességet. A harmadik pedig az, amit szakszóval felületi villámnak nevezünk. Ezt leggyakrabban akkor figyelhetjük meg, amikor egyedülálló zivatarfelhőből látjuk a kisülést.A villámok felhevítik a levegőt, amely hirtelen kitágul és összeütközik a környező légtömegekkel s ez nagy robajjal jár.
Azért, mert a fény és a hang terjedési sebessége különböző. Ugyanazt a távolságot a fény gyorsabban teszi meg, ezért látjuk először a villámlást, s csak ezután halljuk a dörgést. Ha akarunk, számolhatunk is. Minden másodperc a villámlást követően, ám az égzengést megelőzően a hang sebessége végett kb. 340 métert jelent. A vihar centruma (tapasztalat szerint) így is mérhető.
Mérjük meg, hogy hány másodperc telik el a villámlás és a dörgés kezdete között! Az így kapott számot osszuk el hárommal, így megközelítőleg megkapjuk, hogy hány kilométerre van tőlünk a vihar.A villámok elleni védekezés érdekében Benjamin Franklin feltalálta a villámhárítót. Ez egy, az épületek tetején elhelyezett és földelt fémrúd, amely a becsapódó villám áramát a talajba vezeti, így az épületet megóvja a villámcsapás károsító hatásaitól.
Zivatar idején lehetőség szerint kerüljük a kiemelkedő tárgyak (oszlopok, tornyok, fák), valamint a barlangbejáratok közelségét. Magashegyi túránál meg kell szabadulnunk fém tárgyainktól (csákány, stb.) és keressünk törmelékes kőzettel borított helyet magunknak.
Érdekesség, hogy a statisztikák szerint minden rendszeres kereskedelmi járatot évente átlagosan egyszer villámcsapás ér (van, amelyiket többször is, és van, amelyiket egyáltalán nem).[3] Az ilyen esetek többnyire csak ijedelmet okoznak a gép fedélzetén, mivel a repülőgépek többségének teste az elektromosan jól vezető alumíniumból vagy fémötvözetekből készül, ez pedig megvédi a gép berendezéseit, illetve a gép utasait a közvetlen villámcsapástól (Faraday-kalitka elve). A gép érzékeny elektromos berendezései túlfeszültség ellen védve vannak. Vigyázni kell azonban, ha a gépből való kiszálláskor villámlik, ekkor ugyanis a gép által biztosított védelmet már nem élvezzük.
Villámcsapás esetén az áramütés (sokszor halálos) tünetei mellett a nagy energia csonttöréshez vezethet, emellett hallás- és látászavarok létrejöttével is számolhatunk, mert az erős fény- és hanghatás károsíthatja az érzékszerveket. A villámcsapás ún. áramjegyet hagy maga után: az áram ki és belépési helyén világos színű, faág alakú bőrelhalás marad.
A nagyenergiájú gammakitörések vizsgálatára üzembe állított Fermi gammasugár teleszkóp 14 hónapos működése során 2009-ben 17 alkalommal észlelte, hogy földi villámlás során nem csak elektronok, hanem pozitronok is keletkeztek (amik az elektronok antianyag-megfelelői).[4] Az észlelést a World Wide Lightning Location Network is megerősítette.
A bejelentés nem teljesen új, mivel hasonló energiájú gammakitöréseket már az 1990-es évek elején is észlelt a NASA Compton űrtávcső műholdja.
Görög ABC:A görög ábécét a görög nyelv írására használják a IX. század vége (vagy a VIII. század eleje) óta, egészen napjainkig. Huszonnégy betűből áll, az első és legrégibb olyan ábécé, amely minden magán- és mássalhangzót különálló szimbólummal jelöl. Az ősi görögben egyes betűket számokként is használtak körülbelül a Kr. e. II. századtól fogva, ezeket görög számoknak hívjuk (hasonlóan a római számokhoz). Ilyen formában manapság már csak a matematikában és más tudományokban használjuk. A görög ábécé a föníciai ábécéből fejlődött ki, és alapja sok más írásrendszernek, mint például a latin vagy a cirill ábécé.
A görög ábécé volt az első, amely írott magánhangzókat tartalmazott. Eredetileg csak az alfát, epszilont, iótát, omikront és üpszilont, később keleti-görög hatásra az ómegát és étát is (hosszú ó és é jelölésére). Hasonlóképpen új mássalhangzókat is bevezetett: a khít, a fít és a pszít.
A fejlődés során egyes betűket meg is szüntettek, ilyen volt a szan, a digamma és a koppa. Ez utóbbi kettő megmaradt a Jón-számrendszerben, sőt a 900 jelölésére új betűt vezettek be, a szampit. Az ezreseket a betű előtt a bal felső sarokban aposztróffal jelölték.
Eredetileg több változata létezett az ábécének, legjelentősebb a keleti (Jón) és a nyugati (Khalkidiai) volt. Az athéni dialektus a Jón írást használta, ami végül is kiszorította a nyugati változatot, és standarddá vált (i. e. 403). Ettől kezdve a görögök balról jobba írtak, bár előtte előfordult jobbról balra folyó írás, sőt a vegyes irányú folyam is fellelhető.
A középkorban megváltozott az íráskép is, uralkodóvá vált a kisbetűs írás. Ekkor alakult ki a végszigma különálló formája. Ezzel a fejlődéssel szemben a szannak nem található a forrásokban kisbetűs alakja.
Ugyanekkor a kisbetűs alakokat használták a számok jelölésére is. A 6 jelölésében a sztigma (Ϛ, ϛ; esetleg, ha ez nem elérhető, a στ kapcsolatát használják) felváltotta a digammát. A 60 jelölésére a modern z-alakú koppát (Ϟ, ϟ) használják.
Betű Név Kiejtés Szám-
érték Megfelelő héber betű Latin átírás
Görög Magyaros átírás Kiejtés
klasszikus modern archaikus klasszikus modern
Α α ἄλφα alfa [ˈalpʰa] [ˈalfa] [a] [a:] [a] 1 א alef a
Β β (ϐ) βῆτα béta [ˈbɛːta] [ˈvita] [b] [v] 2 ב bét b
Γ γ γάμμα gamma [ˈgamma] [ˈɣama] [g] [ɣ] [† 1] 3 ג gimel g
Δ δ δέλτα delta [ˈdelta] [ˈðelta] [d] [ð] 4 ד dalet d
Ε ε (ϵ) ἒ ψιλόν epszilon [ˈe psiˈlon] [ˈepsilon] [e] [e] 5 ה he e
Ζ ζ ζῆτα dzéta [ˈzdɛːta] [ˈzita] [zd], később [zː] [z] 7 ז zajin z
Η η ἦτα éta [ˈɛːta] [ˈita] [ɛː] [h] [ɛː] [i] [† 2] 8 ח het ē, e, ê
Θ θ (ϑ) θῆτα théta [ˈtʰɛːta] [ˈθita] [tʰ] [θ] 9 ט tet th
Ι ι ἰῶτα ióta [ˈiɔːta] [ˈjota] [i] [iː] [i] [† 2] 10 י jod i
Κ κ (ϰ) κάππα kappa [ˈkappa] [ˈkapa] [k] [k] [† 3] 20 ך כ kaf k
Λ λ λάμβδα lambda [ˈlabda]
[ˈlambda] [ˈlamða] [l] [l] [† 3] 30 ל lamed l
Μ μ μῦ mű [myː] [mi] [m] [m] 40 ם מ mem m
Ν ν νῦ nű [nyː] [ni] [n] [n] [† 3] 50 ן נ nun n
Ξ ξ ξῖ kszí [ksiː] [ksi] [ks] [ks] 60 ס szamekh x, (ks)
Ο ο ὄ μικρόν omikron [ˈo miˈkron] [ˈomikron] [o] [o] 70 ע `ajin o
Π π (ϖ) πῖ pí [piː] [pi] [p] [p] 80 ף פ pe p
Ρ ρ (ϱ) ῥῶ ró [r̥ɔː] [ro] [r], [r̥] [r] 100 ר res r, rh (szó elején), rrh (kettőzve)
Σ σ σῖγμα szigma [ˈsiːgma] [ˈsiɣma] [s] [s] 200 ש sin s
ς szigma (szóvég) 6 (modern) s
Τ τ ταῦ tau [tau] [taf] [t] [t] 300 ת tav t
Υ υ ὒ ψιλόν üpszilon [ˈyː psiˈlon] [ˈipsilon] [u] [y] [yː] [i] [† 2] 400 ו vav u, y (mássalhangzók között)
Φ φ (ϕ) φῖ fí [pʰiː] [fi] [pʰ] [f] 500 eredete bizonytalan ph
Χ χ χῖ khí [kʰiː] [xi] [kʰ] [ks] [kʰ] [x] [† 4] 600 ch, kh
Ψ ψ ψῖ pszí [psiː] [psi] [ps] [ps] 700 ps
Ω ω ὦ μέγα ómega [ɔːˈmega] [oˈmeɣa] [ɔː] [o] 800 o, ô
Ϝ ϝ ϝαυ digamma [ˈwau] [ˈðiɣama] [w] – – 6 ו vav w
Ϛ ϛ ϛιγμα sztigma [ˈstigma] [ˈstigma] [st] – – 6 st
Ͱ ͱ ͱἦτα héta [ˈhɛːta] [ˈhita] [h] [h] [h] 8 ח het h
Ϻ ϻ ϻάν szan [z] – – 90 ץ צ cadeh s
Ϸ ϸ ϸῶ so [ʃ] – – 90 ץ צ cadeh s
Ϙ ϙ ϟόππα koppa [k] – – 90 ק kof q
Ϡ ϡ σαμπῖ, δίσίγμα szampi [ss] [ks] – – 900 eredete bizonytalan ss
Betűkombinációk és kettőshangzók :
Betűk Kiejtés Latin átírás
archaikus klasszikus modern
αι [aɪ] [ɛ] æ, ae
ει [eɪ] [e:] [e:] [i] i
οι [oɪ] [i] œ, oe, i (szóvégi)
υι [yɪ] [i] ui
ωι [ɔɪ] [ɔ] o
αυ [aʊ] [av] zöngés hang előtt
[af] zöngétlen hang előtt au, av
ευ [eʊ] [ev] zöngés hang előtt
[ef] zöngétlen hang előtt eu, ev
ηυ [ɛ:ʊ] [iv] zöngés hang előtt
[if] zöngétlen hang előtt eu
ου [oʊ] [o:] [u:] [u] u, ou
γγ ² [ŋg] [ŋɡ] ng
γκ ² [ŋk] [ɡ] szó elején
[ŋk] egyébként nc, nk
γξ ² [ŋks] [ŋks] nx, nks
γχ ² [ŋx] [ŋç] nch, nkh
μπ – – [b] szó elején
[mb] egyébként mp
ντ – – [d] szó elején
[nd] egyébként nt
Magamról
- Isabella
- Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem azt, hogy tudjunk táncolni az esőben.